A középkor filozófiája

Hagyományosan a "középkor" kifejezés az 5. és a 15. század közötti korszak fedezésére szolgál. Azonban a filozófiában maga a középkor kezdete egy korábbi korszakra utal - az I. századra, amikor a kereszténység alapvető dogmái éppen most kezdődtek. A középkori filozófia eredetének megteremtésének ilyen alapja az a tény, hogy a középkor filozófiáját érintő fő problémák a keresztény vallási tantétel megerősítéséhez és továbbterjedéséhez kapcsolódtak, amely ebben az időben a filozófiai tudomány szellemében született.

Az akkori filozófiai áramlatokban hajlamosak az isteni lényeget alátámasztani és megoldani az olyan problémákat, mint Isten létezése és a keresztény elmélet konkretizálása. A középiskolai filozófiát a tudományos közösségben rendszerint a vallási tanítások fejlődésének fő szakaszai szerint periodizálják.

A középkori filozófia fejlődésének első és alapvető szakasza hagyományosan patristikának (I.-VI. Század) tekinthető. A filozófiai gondolkodás fejlődésének ebben a szakaszában a fő irányok a keresztény tanítás megteremtése és védelme volt, amelyet a "templomi atyák" végeztek. Az "egyház atyjainak" meghatározása különösen a gondolkodókra utal, akik hozzájárultak a kereszténység tanításának igazolásához. Gyakran a keresztény dogmák apológusai jól ismert filozófusok voltak, mint például Aurelius Augustine, Tertullian, Nyssa grófja és még sokan mások.

A filozófiai nézetek fejlődésének második szakasza a skolasztika - (IX - XV. Század). Ebben a szakaszban a keresztény elmélet további konkretizációja a filozófiai tudomány minden lehetősége bevonásával történik. A skolasztikus filozófiát néha "iskola" -nak nevezik, mert először a filozófia jelenlegi jelenlétét tanulmányozták és fejlesztették a kolostori iskolákban, másrészt a skolasztikában a kereszténység kiállítását a szinte mindenki számára elérhető szintre emelték.

A középkori filozófusok elméjében problémákat okozó problémák sokszínűek voltak, de mindannyian egy - közvetett vagy közvetlen vitát folytattak Istenről. Ha Isten mint probléma egyszerűen nem létezik egy hívő tudatában, hiszen Istent a hívők úgy érzékelik, mint egy adott, olyan filozófus számára, akinek a tudata mindenféle hitről mentes, Isten valójában olyan problémát jelentett, amelyet a középkor legjobb szelleme próbált megoldani.

A középkori filozófia legfőbb problémái - az Isten létezésének valóságának kérdéseit a nominalisták és a realizmus híveinek állandó megbeszélései okozták az egyetemesek természetének témáján. A realisták igyekeztek bizonyítani, hogy az univerzálisok (általános fogalmak) reálisan léteznek, következésképpen Isten létezése valódi. A nominalisták viszont azt hitték, hogy az univerzálisok létezésük révén bizonyos mértékig "kötelesek" a dolgokra, hiszen csak a dolgok valóban léteznek, és az univerzálék akkor merül fel, ha szükség van bizonyos dolgok megadására. A nominalisták szerint Isten csak egy olyan név, amely az emberiség eszméinek összességét jelöli.

A középkor és a reneszánsz filozófiáját az a tény jellemzi, hogy az akkori nagy gondolkodók ismételten mindenféle bizonyítékot terjesztenek elő, hogy Isten tényleg létezik. Például Aquinói Tamás - a híres filozófus - az iskolai, öt bizonyítékot idézik, hogy Isten létezik. Mindezek a bizonyítékok arra a tényre alapultak, hogy minden jelenségnek ezen a világon alapul kell lennie.

Ha a realizmus ragaszkodói az általános fogalmak (univerzálisok) létezésének igazolásával megpróbálták igazolni Isten létezését, akkor Aquinas Tamás minden dolog legfőbb okául bizonyította. Úgy tűnt, hogy megpróbálja elérni a hit és az értelem egyfajta harmóniáját, ahol a hit prioritás.

A középkor filozófiája eredendően teocentrikus. Itt nyilvánvalóvá válik a vágy, hogy megértsük Istent, mint az egyetlen létező tényezőt meghatározó tényt. Ez a megoldás az Isten létezésének problémájára, amely minden tekintetben kielégítette a vallást, objektíven meghatározta a filozófia helyét az akkori lelki és társadalmi életben. A középkor filozófiája végül utat engedett a reneszánsz új nézeteinek, amelyek visszavitték a lelki életet a szabad gondolkodás ősi törekvésének egyszer elfelejtett eszméire.