Törökország háborúi: lista, leírás, történelem és következmények. Törökországi polgárháború: történelem, következmények és érdekes tények

Törökország háborúi - az egyik legfontosabb és legérdekesebb téma nemcsak a történeti tudományban, hanem a modern politikatudományban is. Évszázadokon keresztül ez az Oszmán Birodalom legfontosabb országa számos módon vezetett háborúba, többek között Európában is. A probléma vizsgálata lehetővé teszi az állam jelenlegi életének számos valóságának megértését.

A déli határokért folytatott küzdelem

A birodalom országának konfrontációjának eredménye volt az első török háború, amely az 1568-1570-es években történt. Aztán a szultán megpróbálta elfoglalni az astrrakhanot, amely a moszkvai államhoz tartozott. Ugyanakkor elkezdődött a Volga és a Don közötti csatorna építése. Azonban ez a török fél azon törekvése, hogy megszilárdítsa álláspontjait az első folyó torkolatánál, végül kudarcba fulladt: az orosz küldöttség a fővárosból arra kényszerítette az ellenséget, hogy felemelje az ostromot, és flottáját a vihar miatt ölték meg.

A második török háború 1672-1681-ben történt. Aztán a birodalom uralkodója megpróbálta megerősíteni pozícióját a Right Bank Ukrajnában. Hetmánt a szultán vazallusaként hirdették ki, egy idő után mindketten háborút indítottak Lengyelország ellen. Aztán a moszkvai cár hadat üzent, hogy megvédje pozícióját a Baloldalon Ukrajnában. A fő harc a Hetman Chigirin fővárosa felé fordult, aki felváltva átadta kézről kézre. Végül az orosz csapatokat kirobbantották, azonban Moszkva megtartotta korábbi álláspontjait, míg a szultán a hetman szakaszban megszilárdult.

Harc a tengerhez való hozzáférésért

Török háborúk az európai államokkal 1686-1700 között zajlottak. Ebben az időben a kontinensen alakult a Szentliga a közös harcra. Országunk csatlakozott ehhez a szakszervezethez, 1686-ban és 1689-ben V. Golitsyn parancsnoksága alatt az orosz csapatok repültek a Krímbe, amely azonban sikertelenül véget ért. Mindazonáltal hat évvel később Péter elfogta az Azovot, amelyet országunk területéhez csatoltunk.

A török háborúk Oroszországgal elsősorban az utóbbiak azon vágyaival kapcsolatosak voltak, hogy jogukban tartsák a flottájukat a déli parton. Ez volt a legfontosabb feladat a császári kormány számára, amely 1735-ben orosz csapatokat küldött B. Minichnek a Krímben. Kezdetben a hadsereg sikeresen cselekedett, sikerült megragadnia számos erődítményt, de a pestis kitörése miatt kénytelen volt visszavonulni. Az elülső események, amelyekben Ausztria szövetséges volt az országban, szintén sikertelenül fejlődött, ami a törököket nem terelte ki pozíciójából. Ennek eredményeképpen Oroszország nem érte el célját, bár Azov megtartotta álláspontját.

Catherine ideje

Törökország háborúja a XVIII. Század második felében nem volt olyan sikeres ebben az országban. A két sikeres vállalatnál Oroszország elérte a Fekete-tengert, és megszilárdította tengerpartját, és jogában áll a haditengerészetét itt tartani. Ez nagy siker volt, ami megerősítette a fiatal birodalom helyzetét a déli régióban. A konfliktus azért kezdődött, mert a szultán azt állította, hogy az orosz csapatok átlépik államának határait. Először az orosz csapatok nem cselekedtek, és félretették őket. Azonban 1770-ben sikerült elérni a Dunát, és az orosz flotta számos győzelmet nyert a tengeren. A legnagyobb győzelem az volt, hogy Krímiát az orosz protektorátus alatt áttelepítették. Emellett számos terület a folyók között költözött hazánkba.

Tizenhárom évvel később egy új háború tört ki az államok között, amelyek eredményei megerősítették hazánk győzelmét és új területi akvizícióit. A Yass-i Szerződés szerint végül a félszigetet a birodalomhoz rögzítették, és számos dunai hercegség is költözött hozzá. Ez a két háború erősítette országunk tengerészeti hatalom állapotát. Azóta kapta meg a jogot, hogy hajóját tengeren tartsa, jelentősen bővítette területét délen.

Konfliktusok a 19. században

Tizenkét háború Oroszországban és Törökországban egy olyan konfrontációhoz kapcsolódott, amely a déli régiók és a tenger partjainak birtoklása volt, ami stratégiailag fontos mindkét hatalom számára. A század elején az új konfrontáció oka a török fél beavatkozása a dunai fejedelemségek belügyeibe, amelyek uralmai a szövetségesekkel való egyetértés nélkül elhagyták a hatalmat. Ezt a lépést a francia kormány ösztönözte, amely várhatóan késleltetheti az orosz hadsereg hadseregét a katonai műveletek európai színházából. Hat évig tartó hosszú konfliktusok eredményeképpen a török fél elhagyta Besszarábiát, és a dunai fejedelemségek autonómiát szereztek.

1828-1829 között új háború tört ki az államok között. Ezúttal az azonnali ok volt a görögök függetlenségi küzdelme. Oroszország csatlakozott Franciaország és Anglia egyezményéhez. A hatáskörök Görögország autonómiáját nyilvánították, és a Fekete-tenger keleti partja visszavonult hazánkba.

A küzdelem a század közepén

A török háború folytatódott a XIX. Század második felében. A legsúlyosabb konfrontáció 1853-1856 között történt. Miklós a balkáni államok felszabadítását igyekezett az oszmán uralom felszabadításáért, és ennek ellenére, annak ellenére, hogy létrehozta a vezető európai hatalmak oroszellenes szövetségét, csapatokat vezetett be a dunai fejedelemségekre, válaszul a szultán háborút hirdetett országunknak.

Először az orosz flotta nyerte meg, de a következő évben Anglia és Franciaország beavatkoztak a konfliktusba, amely után az orosz csapatok szenvedtek vereségeket. A szvasztopoli hősi ostrom ellenére a törökök fölé emelték. A harc különlegessége, hogy a Fekete-tenger partján, a Csendes-óceánon és a Fehér-tengeren is katonai műveletek zajlottak. A vereség következtében Oroszország elvesztette a flottát a Fekete-tenger partján, és elveszítette számos tulajdonát is.

Legutóbbi kampányok

Az Oroszország és Törökország közötti háborúk nemcsak ezen államok, hanem más hatalmak érdekeit is érintik. A következő konfliktus II. Sándor uralkodása alatt történt. Ezúttal az orosz csapatok számos magas rangú győzelmet nyertek, melynek eredményeképpen hazánk ismét visszanyerte a flottát a Fekete-tengeren, ráadásul az örmények és grúzok által lakott területek visszavonultak hazánkba. Az utolsó összecsapás az első világháború során történt. Annak ellenére, hogy az orosz hadsereg számos győzelmet nyert, és mélyen bejutott a területre, ezek a területek azonban nem tartoztak a szovjet oroszországhoz. Ennek a harcnak a fő eredménye mindkét birodalom felbomlása.

Mozgalom a függetlenségért

A török függetlenségért folytatott háború folytatódott 1919-1923-ban. Mustafa Kemal vezette, aki egyesült a nemzeti erõkkel szemben azoknak a megszállóknak, akik az ország területének nagy részét elfogták. Ez az állam, mint Németország szövetségese, a vesztesek táborában volt, és kénytelen volt elfogadni a fegyverszüneti feltételeket, amelyek szerint az antant országok megszállták a régiókat. Az események az izmiri görög csapatok elfoglalásával kezdődtek. Ezt követően a francia erők is partra szálltak a félszigeten. Ez a Kemal Ataturk által vezetett nemzeti felszabadítási mozgalom felemelkedéséhez vezetett.

Események a keleti és nyugati frontokon

A török háborúk, amelynek története szorosan kapcsolódik Oroszországgal, a 20. században folytatódott. Az új kormány mindenekelőtt megvédte magát Örményországtól. A törökök sikerült megnyerni és aláírni a szovjet hatóságokkal a barátságról szóló megállapodást. Ez mindkét állam számára nagyon fontos esemény volt, mivel a nemzetközi színtéren politikai elszigeteltségben voltak. Ezután Kemal minden erőfeszítést összpontosított Konstantinápoly felszabadítására, amelyet a szövetségesek elfoglaltak. Ez utóbbi megpróbált új kormányt alkotni, de nem sikerült, mert a törökök nagy része átkerült az Atatürk nemzeti felszabadító frontra.

A háború Franciaországgal

1916 és 1921 között a török erők ellenálltak a francia hadseregnek, Cilicin telepedett le. A küzdelem különböző sikerekkel jött, és csak miután a görögök megálltak, Kemal aktív lépésre indult. A sikert azonban elsősorban a diplomáciai tárgyalások rögzítették, amelyek során mindkét fél sikerült megállapodásra jutni. Ez azért volt lehetséges, mert a francia pénzügyeket a török gazdaságba fektették be, és mindkét ország érdekelt a kapcsolatok normalizálása iránt. A függetlenségért folytatott küzdelem fő eredménye a szultán eltörlése és az állam átalakulása egy független világi köztársaságba.

A jelenlegi helyzet

Az ország társadalmi-politikai helyzete rendkívül feszült. Az egyik legsúlyosabb probléma a kurd népesség kérdése, amely évtizedek óta harcol a saját államának megteremtéséért. A legfrissebb fejlemények alapján számos politikai elemző és elemző azt állítja, hogy valódi polgárháború van Törökországban. A helyzetet is súlyosbítja az a tény, hogy a szekuláris országban az iszlám pozíciói még mindig elég erősek, és ez számos ellentmondást okoz a hivatalos pályafutás és a lakosság egy részének hangulata között.

Összefoglalva, amit említettünk, meg lehet jegyezni, hogy a fenti események legérdekesebb ténye az a tény, hogy a 20. század eleje óta nem volt fegyveres konfliktus hazánk és a török állam között. Napjainkban az ország belső helyzete aggodalomra ad okot, ami okot ad arra, hogy egyes szakértők azt mondják, hogy Törökországban polgárháború zajlik.